Karácsonyi történet
Karácsony közeledtével egy olyan történetet szeretnénk megosztani, amely az egyik legkülönlegesebb az ünnepi anekdoták közül, és megmutatja az emberi természet különlegességét olyan helyzetekben is, amikor a megszokott világ összeomlani látszik. Hiába kerülnek az emberek extrém körülmények közé, mégis érvényesülnek az alapvető emberi szükségletek.
Egy sokak számára ismeretlen, ugyanakkor tanulságos karácsonyi pillanat a történelemből:
1914-et írtunk, az első világháború a nyáron kezdődött, az országok politikai és katonai vezetői azt ígérték, hogy mire a levelek lehullnak, a katonák már rég hazatérnek.
Azonban a lombhullás már rég megtörtént, beköszöntött a tél, de a háború a nyugati fronton állóháborúvá változott, és a lövészárkokból lőtték az ellenséget az egymásnak feszülő hadseregek katonái.
A fegyverek fejlődése és a lövészárok-hadviselés kialakulása óriási veszteségekhez vezetett mindkét oldalon. Az egyik térfélen a német, a másik oldalon az angol és francia katonák szenvedtek a front szörnyű körülményei között.
Így köszöntött be az első karácsony a fronton. Bár a pápa is felszólította a feleket, hogy a karácsonyi ünnep alatt korlátozzák a harcokat, a hadvezetőknek az volt az érdeke, hogy az ünnepi időszakban is fenntartsák az ellenségeskedést és a harci kedvet, vagyis az egymás iránti gyűlöletet a harcoló alakulatok között. Ekkor azonban egy váratlan dolog történt: az egymással szemben álló hadseregek katonái elkezdtek egymással barátkozni, és az ellenséggel közösen ünnepelni. Ez volt az 1914-es karácsonyi fegyverszünet, az I. világháború első évében a nyugati fronton.
A katonák visszaemlékezése szerint elsőként a németek másztak ki a lövészárkokból a senki földjére, hogy ellenségeikkel kezet rázzanak, de volt, ahol a britek léptek fel kezdeményezőként. A katonák eleinte gyanakodva figyelték az ellenséges bakák barátkozásra hívó szavait, de hamar meggyőződtek róla, hogy fegyver helyett ezúttal valóban veszélytelenebb tárgyakkal vannak felszerelkezve.
Fotókat mutogattak egymásnak, csokoládéval, dohánnyal és alkoholos italokkal kínálták meg ellenségüket. Voltak, akik arra használták fel az alkalmat, hogy megkeressék és eltemessék a senki földjén elesett társaikat, de a többség inkább a barátkozásra figyelt. A katonák együtt énekeltek (javarészt karácsonyi dalokat, de volt, ahol a Marseillaise is felcsendült), és egyes helyeken még karácsonyfát is állítottak.
A frontkarácsonnyal kapcsolatban elterjedt egyik legismertebb anekdotával, a háborús felek között zajló focimeccsel kapcsolatban még a szakirodalom is megosztott. Az ötlet bizonyosan felmerült, de hogy valóban sor került volna ilyesfajta összecsapásra, abban nincs egyetértés. Az mindenesetre tény, hogy a különös tűzszünetnek a tisztek vetettek véget, akik az esetek többségében nem nézték jó szemmel a fraternizálást, és tettek róla, hogy hasonló ne ismétlődhessen meg még egyszer.
Ez a történet nagyon sokat mond el az emberi természetről. Egyrészt azt, hogy az embereknek a legalapvetőbb motivációs igénye a társas kapcsolatok létesítése, ami ebben a helyzetben ahhoz vezetett, hogy karácsonyi hangulatban nem csak saját bajtársaikhoz, hanem az ellenséghez is szerettek volna kapcsolódni. Hiszen bizonyos szempontból velük is egy csoportot alkottak, ugyanabban a vezetőik által kikényszerített helyzetben voltak, és embertelen körülmények között harcoltak valamilyen számukra ködös cél érdekében. Az is segítette az egymásra találást, hogy kulturálisan hasonló közegből érkeztek, hiszen nagyon sokan ismerték egymás szokásait, például a karácsony megünneplését, az ajándékozást, de az ünnepi dalok éneklése is a közös, sokak által megtartott hagyományok közé tartozott Európában. Ez segítette, hogy létrejöjjön a vezetők által ellenzett, tiltott esemény, amelyet kifejezetten veszélyesnek tartottak. Igazán különleges ez az ellenszegülés, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ezek a katonák egy olyan autokrata módon irányított szervezetben is, mint a 20. századi német hadsereg, szembe mertek szállni a feledteseik akaratával és a vezetés parancsával. Ez is mutatja, hogy az emberek alapvető motivációs szükséglete sok esetben jobban befolyásolja a viselkedésüket, mint a feletteseik által osztogatott parancsok.
Ebből a történetből vezetőként, HR-es szakemberként megtanulhatjuk, hogy az olyan kultúrából eredő szokások, mint a karácsonyi ajándékozás és az alapvető motivációs igények, amely ebben az esetben az egymáshoz való kapcsolódás igénye, mennyire befolyásolják embereink viselkedését, és néha még teljesen váratlan - mondhatni irracionális viselkedéshez is vezethetnek.
Ami pedig még egy fontos tanulság, hogy az embereknek fontos, hogy ünnepeiket megtarthassák a velük egy csoportba tartózókkal, és erezzék (főleg ilyen megterhelő időszakban) a csoporthoz való tartozást. Igaz ez a koronavírus okozta extrém körülményekre is, annak ellenére, hogy itt nem háborús helyzetről beszélhetünk.
Én magam is találkoztam elégedetlenséggel, amikor racionálisan döntve minden személyes érintkezést megkívánó ünneplést lefújtunk szervezetünkben. Ez a lépés logikus volt és indokolt, mégsem találkozott számos ember motivációs igényeivel. Figyelni kell arra, hogy a dolgozóink egy jelentős része szeretné megélni ezeket a hagyományokat és közösségi élményeket. Törekedjünk arra, hogy ezt biztonságos körülmények között megtehessék.
A fegyverek fejlődése és a lövészárok-hadviselés kialakulása óriási veszteségekhez vezetett mindkét oldalon. Az egyik térfélen a német, a másik oldalon az angol és francia katonák szenvedtek a front szörnyű körülményei között.
Így köszöntött be az első karácsony a fronton. Bár a pápa is felszólította a feleket, hogy a karácsonyi ünnep alatt korlátozzák a harcokat, a hadvezetőknek az volt az érdeke, hogy az ünnepi időszakban is fenntartsák az ellenségeskedést és a harci kedvet, vagyis az egymás iránti gyűlöletet a harcoló alakulatok között. Ekkor azonban egy váratlan dolog történt: az egymással szemben álló hadseregek katonái elkezdtek egymással barátkozni, és az ellenséggel közösen ünnepelni. Ez volt az 1914-es karácsonyi fegyverszünet, az I. világháború első évében a nyugati fronton.
A katonák visszaemlékezése szerint elsőként a németek másztak ki a lövészárkokból a senki földjére, hogy ellenségeikkel kezet rázzanak, de volt, ahol a britek léptek fel kezdeményezőként. A katonák eleinte gyanakodva figyelték az ellenséges bakák barátkozásra hívó szavait, de hamar meggyőződtek róla, hogy fegyver helyett ezúttal valóban veszélytelenebb tárgyakkal vannak felszerelkezve.
Fotókat mutogattak egymásnak, csokoládéval, dohánnyal és alkoholos italokkal kínálták meg ellenségüket. Voltak, akik arra használták fel az alkalmat, hogy megkeressék és eltemessék a senki földjén elesett társaikat, de a többség inkább a barátkozásra figyelt. A katonák együtt énekeltek (javarészt karácsonyi dalokat, de volt, ahol a Marseillaise is felcsendült), és egyes helyeken még karácsonyfát is állítottak.
A frontkarácsonnyal kapcsolatban elterjedt egyik legismertebb anekdotával, a háborús felek között zajló focimeccsel kapcsolatban még a szakirodalom is megosztott. Az ötlet bizonyosan felmerült, de hogy valóban sor került volna ilyesfajta összecsapásra, abban nincs egyetértés. Az mindenesetre tény, hogy a különös tűzszünetnek a tisztek vetettek véget, akik az esetek többségében nem nézték jó szemmel a fraternizálást, és tettek róla, hogy hasonló ne ismétlődhessen meg még egyszer.
Ez a történet nagyon sokat mond el az emberi természetről. Egyrészt azt, hogy az embereknek a legalapvetőbb motivációs igénye a társas kapcsolatok létesítése, ami ebben a helyzetben ahhoz vezetett, hogy karácsonyi hangulatban nem csak saját bajtársaikhoz, hanem az ellenséghez is szerettek volna kapcsolódni. Hiszen bizonyos szempontból velük is egy csoportot alkottak, ugyanabban a vezetőik által kikényszerített helyzetben voltak, és embertelen körülmények között harcoltak valamilyen számukra ködös cél érdekében. Az is segítette az egymásra találást, hogy kulturálisan hasonló közegből érkeztek, hiszen nagyon sokan ismerték egymás szokásait, például a karácsony megünneplését, az ajándékozást, de az ünnepi dalok éneklése is a közös, sokak által megtartott hagyományok közé tartozott Európában. Ez segítette, hogy létrejöjjön a vezetők által ellenzett, tiltott esemény, amelyet kifejezetten veszélyesnek tartottak. Igazán különleges ez az ellenszegülés, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ezek a katonák egy olyan autokrata módon irányított szervezetben is, mint a 20. századi német hadsereg, szembe mertek szállni a feledteseik akaratával és a vezetés parancsával. Ez is mutatja, hogy az emberek alapvető motivációs szükséglete sok esetben jobban befolyásolja a viselkedésüket, mint a feletteseik által osztogatott parancsok.
Ebből a történetből vezetőként, HR-es szakemberként megtanulhatjuk, hogy az olyan kultúrából eredő szokások, mint a karácsonyi ajándékozás és az alapvető motivációs igények, amely ebben az esetben az egymáshoz való kapcsolódás igénye, mennyire befolyásolják embereink viselkedését, és néha még teljesen váratlan - mondhatni irracionális viselkedéshez is vezethetnek.
Ami pedig még egy fontos tanulság, hogy az embereknek fontos, hogy ünnepeiket megtarthassák a velük egy csoportba tartózókkal, és erezzék (főleg ilyen megterhelő időszakban) a csoporthoz való tartozást. Igaz ez a koronavírus okozta extrém körülményekre is, annak ellenére, hogy itt nem háborús helyzetről beszélhetünk.
Én magam is találkoztam elégedetlenséggel, amikor racionálisan döntve minden személyes érintkezést megkívánó ünneplést lefújtunk szervezetünkben. Ez a lépés logikus volt és indokolt, mégsem találkozott számos ember motivációs igényeivel. Figyelni kell arra, hogy a dolgozóink egy jelentős része szeretné megélni ezeket a hagyományokat és közösségi élményeket. Törekedjünk arra, hogy ezt biztonságos körülmények között megtehessék.
A karácsonyi tűzszünetről a Sainsbury áruházlánc készített egy reklámot néhány éve, ezek a dramatizált képek talán segítenek megérteni, hogy nehéz helyzetbe került embereknek milyen fontos kapaszkodót is jelent a hagyomány és az egymáshoz való kapcsolódás.
A videó az alábbi linkre kattintva érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=NWF2JBb1bvM
A videó az alábbi linkre kattintva érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=NWF2JBb1bvM
Ezúton szeretnék mindenkinek boldog Karácsonyt kívánni a magam, és a Pannonjob csapata nevében!
Molnár Attila