PCM eszközök – ez nem az én „stresszem”
Az utóbbi években bebizonyosodott, hogy a stressz témaköre kimeríthetetlen, beszéljünk akár magánéleti vagy munkahelyi vetületeiről. Gyorsabb, komplexebb, változékonyabb a világ, és néha türelmetlenebbek vagyunk nem csak egymással, hanem önmagunkkal is.
Nézzünk rá a stressz témakörére most a PCM (Process Communication Modell©) segítségével
Azzal, hogy a saját stressztüneteinkkel hogyan dolgozzunk, sokat foglalkozunk, de lényegesen kevesebbet azzal, hogy mit kezdjünk a másik félben keletkező feszültséggel, pedig egy interakcióban a „stresszelő” felek kimeríthetetlen eszköztárral képesek egyre mélyebbre húzni egymást (vagy sokkal inkább magukat). Mint egy pincébe tartó lépcső, amelynek a tetején még „csak” zavartak leszünk, vagy nehezebben fejezzük ki magunkat, esetleg kizárólag a rossz dolgokra koncentrálunk. Emiatt azonban a másik fél elkezd helyettünk gondolkodni, vagy türelmetlenebbé válni, esetleg megbántódik. Ezt követően előkerül a kritika, vagy a panaszkodás és így tovább, míg a végén a kapcsolat az interakcióban megszakad.
A megoldás a tudatosságban rejlik
A lépcső tetejére (a distressz kapuja) téves kommunikáció vezet, ebben a helyzetben egy – az adott típus nyelvezetén megfogalmazott – jól irányzott mondás, kérdés segítheti a másik felet, hogy ne induljon (rosszabb esetben guruljon) lefelé.
Ha az első szinten ügyesen dolgoztunk, a második szintet (alagsor) el is kerülhetjük. Ha ez nem sikerül, akkor viszont már nem elég az észlelési mód nyelvezete, dolgoznunk kell a pszichológiai szükségletek kielégítésével is.
A lépcső alja a harmadik szint (pince), ahol a kommunikáció a két fél között mindenképpen megszakad.
A stressztünetek minden szinten nagyon jellemzőek, így segíthetnek beazonosítani az adott típust. A PCM pedig minden típus stresszviselkedéseihez világos, konkrét útmutatót ad ahhoz, hogy hogyan segíthetjük elő az OKÉ-OKÉ kommunikációt.
Pannonjob